• A rendszerváltás titkos forgatókönyvéről szólva megkerülhetetlen annak felvetése, hogy emez oldalon volt e forgatókönyv, egyáltalán elképzelés a rendszerváltásra, milyen mértékű, léptékű és jellegű változásokban gondolkodott az ellenzék? E tárgyban kutakodva talán onnan célszerű elindulni, hogy a nyolcvanas évek második felében szerveződő demokratikus ellenzék jelentős része tulajdonképpen nem is rendszerváltásban, csupán a vezetők leváltásában, vezetőváltásban gondolkodott, lehetségesnek tartva a szocializmus valamilyen demokratikus változatának kipróbálását. Forradalomról szó nem esett, forradalomra legfeljebb gondolni mertek.

    Monoron is téma volt a rendszer megváltoztatásának lehetősége, de a változtatás lehetőségének emlegetésén túl nem volt szó semmilyen konkrétumról, nem volt ismert semmilyen, a régi rendszert felváltó új jövőkép, semmi olyan leírás, vázlat, amely egy új gazdasági, társadalmi rend meghatározó jellegzetességeit, sajátosságait vázolta volna. A jövőkép hiánya, egy új gazdasági, társadalmi rend lényeges ismérveit vázoló koncepció hiánya, kimondva vagy kimondatlanul a változások elindítására, véghezvitelére, de még egyáltalán a követelésére is felkészületlenséget jelentett. Nemcsak felkészületlenséget, de a szellemi muníció hiányát, amely csak a szándék emlegetésére volt elég, amúgy cselekvésképtelenséget eredményezett.

    A cselekvés ez esetben csupán a meglévő állapot kozmetikázása lehetett az éppen adódó ötletek alapján, mely nyilván messze állt attól, mintha megtervezett, átgondolt koncepció alapján cselekedtek volna. A jövőkép hiánya, a gazdasági, társadalmi modell, a stratégiai tervek, cselekvési programok hiánya főként azok számára jelenthetett álmatlan éjszakákat, nehéz pillanatokat, akik hatalomba kerültek, hatalmi pozíciók birtokosai lettek, akiknek lépni, cselekedni kellett. Ilyen esetben még az is elképzelhető, hogy a másik oldalról érkező, önérdekűséget – vagy egy forgatókönyvben vázolt koncepció megvalósulását – szolgáló javaslatokat segítségnek higgyék, mi több elhiggyék, hogy nem is kell változtatás, hagyni kell úgy ahogy van azt ami működik, a változtatás nagyobb kockázatot jelent mint a működő változatlanul hagyása.

    A rendszerváltás titkos forgatókönyvét kimunkáló hatalmi tömörülés Antall Józsefet tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy a hatalom feladása utáni időszakban, az új politikai rendszerben miniszterelnök legyen, de ki kell mondani, Antall József nem emiatt lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott miniszterelnök. Antall Józsefet a szabadon választott magyar parlament választotta meg Magyarország miniszterelnökévé.

    Antall számára a miniszterelnökké választása után már valószínűen tudatalatti félelmet és részben bénító korlátot jelentett Nagy Imre sorsának ismerete. Tény, hogy Nagy Imre után ő volt az első miniszterelnök, aki a kommunistáktól elvett illetve ez esetben átadott hatalomhoz jutott immáron szabad választások útján.

  • ANTALL LEHETŐSÉGEI

    Antall mint a diktatúra utáni első szabadon választott miniszterelnök még bármit megtehetett volna, az utána jövő miniszterelnököknek már csak töredéknyi lehetősége volt. Akkor olyan helyzet volt, hogy a változtatás és nem a változatlanul hagyás volt az elvárt cselekvés. Antall lecserélhette volna a pártbírákat, pártügyészeket, kiterjeszthette volna az igazságtételt az 1956 és 1990 közötti időszakban politikai okok miatt ártatlanul meghurcolt, elítélt, bebörtönzött, vagyonuktól megfosztott emberekre, nyilvánossá, megismerhetővé tehette volna az ügynökdossziékat, a bankok, vállalatok élére, a meghatározó posztokra ellenzéki vezetőket ültethetett volna, a társadalom igazságérzete szerinti privatizációt hajthatott volna végre, amely eredményeként más lett volna az állami vagyon elosztása, a pénzhatalom birtokosainak aránya.

    Antallnak abban a történelmi időszakban megadatott, hogy bármilyen radikális döntést meghozzon, bármilyen kemény lépést megtegyen, hiszen akkor ezt várták tőle, ezt várta a nép, amely miniszterelnöknek választotta a képviselői által. Antall ehelyett az óvatos változtatást, a kádári időkből ismert araszolva haladást választotta és ezzel évtizedekre eldöntötte az ország és az itt élők sorsát.

    A megtehető és a megtett közötti különbség az a hiány, amit előbb-utóbb pótolni kell, csakhogy ez most már jóval nehezebb módon lehetséges. Az Antall-kormány akkora állami vagyon felett diszponált, amely hihetetlen mértékű fejlesztéshez jelentett forrást és amelynek gyors privatizációjából rendezhető lett volna az államadósság jelentős része is. Ekkor még az állami vagyon jelentős része működőképes vállalatokat jelentett. Jóval később, az állami vagyon töredékének értékesítéséből a Horn-kormány közel ezermilliárd forintot kasszírozott.

  • A NAGYKOALÍCIÓ LEHETŐSÉGE

    Antall választhatta volna a nagykoalíciót is, akkor szinte bizonyos, hogy sokkal mélyebb és szélesebb körű változások jöttek volna létre. Ő nem ezt választotta, bár az ország érdeke ezt kívánta volna, de ő nem óhajtott osztozni a hatalmon.

    Abból a gondolatból kiindulva, hogy a forradalom esetén a változásokat akaró egység, az együttmozduló akarat követeli, kényszeríti ki a változást, a forradalom mellőzésével létrejövő, kiegyezésen alapuló változtatás esetén viszont a minél szélesebb körű összefogás, együttműködés adhatta volna a váltás ilyen értelmű legitimitását. E szempontból tehát célszerűbb és főként eredményesebb lett volna egy nagykoalíció által véghezvitt rendszerváltás. Ennek mellőzése az ellenzék fő erői között már előbbre meglévő ellentétekkel is magyarázható.

    Egyesek szerint az ellenzék szakadása már akkor elkezdődött, amikor 1987 tavaszán a Beszélő különszámában közzétették a Társadalmi Szerződést. Ez a népiekkel való megállapodás felrúgását jelentette, hiszen még Monoron megállapodtak abban, hogy csak közösen hoznak nyilvánosságra bármifajta nyilatkozatot.

    Antall tipikus kiegyező személyiség volt, mi több a kiegyezés virtuóza. Magyarországnak viszont ebben az időben egy bátor, kezdeményező, az előrevivő konfrontációt is vállaló, a legmerészebb lépések megtételére kész és képes miniszterelnökre lett volna szüksége. A szükségszerűen radikális változások helyett így csak szolid változtatás lett, a meglévő kozmetikázása, átszabása, reparálása. Új címer, új szólamok, új ígérgetések!

    Valójában itt semmi nem lett igazán elrendezve. Történtek lépések, változtatások, de a rendszerváltás nem lett befejezve, megrekedt valahol félúton. A demokrácia hiányosságait a mindennapi életünkben tapasztaljuk, a gazdaság rossz fejődési pályára lett állítva, a gazdaság torz szerkezete alkalmatlan a létező lehetőségek, emberi és természeti erőforrások
    figyelembevételével elérhető gazdasági növekedés megvalósítására. Több gazdasági szakértő felvetette, hogy a békés átmenet átemelte a kádári időkben kialakult kapcsolati hálót és vele együtt a korrupciós modellt, amely a rendsze3rváltást követeően teljesedett ki igazán.

    Elmondható, hogy akarva, akaratlanul a rendszerváltás titkos forgatókönyve valósult meg. A rendszerváltás miatti elégedetlenség következményeként az MDF elveszítette szavazóbázisának jelentős részét, de ez csekély vigasz azok számára, akik egy szebb jövőt, emberibb életet reméltek a rendszerváltástól, mert az elveszett idő, az elveszett lehetőségek nem hozhatóak vissza, nem pótolhatók.